Piacelemzés

Kitörő lendülettel indult az év eleje a régiós tőzsdéken, még a fejlett piacoknál is jobb teljesítményt láthattunk. Év eleje óta közel 12 százalékkal emelkedett a BUX index, de ennél is kiemelkedőbb volt a lengyel tőzsdeindex teljesítménye. A WIG20 index több…

A piac helyzete: Miért figyeljünk most még jobban? Az elmúlt évek globális inflációs problémái fokozatosan megoldódni látszanak. A COVID-19 világjárvány következtében kialakult ellátási lánc problémák és a fiskális, valamint monetáris ösztönzők egyensúlytalanságot okoztak a kereslet és kínálat között, ami magas…

Július közepén újabb történelmi csúcsot ért el az S&P500, majd kevesebb mint 3 hét leforgása alatt 10 százalékot esett az index. Lentebb kifejtük, hogy mi okozta az esést, mi várható az amerikai gazdaságot és jegybankot illetően, és ezek alapján milyen…

Összességében a magyar kötvénypiachoz való hozzáállásunk opportunisztikus, hasonlóan az amerikaihoz. Véleményünk szerint az amerikai és magyar hosszú hozamok közötti különbség növekedhet, ami a magyar kockázati felár növekedéséhez vezethet.

Az előző részben górcső alá vettük a makrógazdaságot és a részvények fundamentumait. A folytatásban elemezzük az értékeltségeket és a technikai faktorokat, ami alapján továbbra is vonzónak tartjuk az amerikai részvénypiacot, azonban csak szerényebb hozamokat várunk a feszített értékeltségek miatt. ÉRTÉKELTSÉGEK…

Az amerikai részvénypiac újabb történelmi csúcson. Az erős gazdasági mutatók és a javuló infláció indokolttá teszi az elmúlt időszak emelkedését, azonban értékeltségek kezdenek feszítetté válni.

Ez az új készülék hosszú idő után az első jelentős iPhone-újdonság, ami egy minden eddiginél nagyobb léptékű iPhone-csere hullámot indíthat el, és az Apple részvényárfolyamát is új lendülethez segítheti. Az Apple idei júniusi éves fejlesztői konferenciája különösen nagy figyelmet kapott.…

A legfőbb kérdés, melyre folyamatosan minden pénz- és tőkepiacokról érdeklődő keresi a választ, hogy merre mehetnek tovább a főbb piacok. Varázsgömböm nekem sincs, azonban érdemes áttekinteni a tényeket, melyből jó esetben juthatunk bizonyos konfidenciaszintű következtetésekre. Amennyiben a globális inflációs tendenciákat…

Ahogy az amerikai tőzsde új történelmi csúcsokat dönt, úgy egyre égetőbb lesz a kérdés, hogy vajon túlárazott-e a piac? Véleményünk szerint mostanra rengeteg pozitív várakozás már beárazásra került, így nem hinnénk, hogy a közel jövőben tovább tudna emelkedni a tőzsde.…

Javában zajlik 2023 utolsó negyedéves pénzügyi eredményeinek publikálása, ami igazolhatja vagy éppen megcáfolhatja, hogy az amerikai gazdaság recesszió felé tart. Jelenlegi állás szerint az S&P500 cégek nagyjából 80 százaléka tette közzé eddig az eredményeit, és a jó hír, hogy bíztató…

Verified by MonsterInsights