Az elmúlt hónapokban felerősödtek a találgatások a globális gazdaság helyzetéről, és egyre gyakrabban kerülnek elő a recesszióval kapcsolatos félelmek.
A világgazdaság alakulása szempontjából legnagyobb hatású két országban, az Egyesült Államokban és Kínában további nehézségekre kell felkészülni az Equilor Alapkezelő friss elemzése szerint, azonban látni olyan jeleket is, melyek kapaszkodóként szolgálhatnak a jelenlegi viharos környezetben.
Az infláció világszerte megnehezíti a mindennapi életet, és a központi bankok a monetáris politika eszközeivel próbálják ugyan visszaszorítani az áremelkedést, egyelőre kisebb sikerrel. Mindezzel párhuzamosan a kockázatosabb befektetési eszközök és a kötvények is jelentősen estek. A Világbank szerint az 1970-es évekhez hasonlóan több gazdaság recesszióba süllyedhet 2022-ben, így összességében már csak 2,9 százalékos globális GDP-növekedést várnak idén az előzetes 4,1 százalékos prognózis helyett.
USA: csökkenő fogyasztás, emelkedő infláció
Az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve idén már harmadjára emelte meg az irányadó kamatokat – a júniusi 75 bázispontos kamatemeléshez hasonló 1994 óta nem történt –, ezzel azonban nem ért véget a kamatemelési ciklus, hiszen idén az összes gyűlésén szigoríthat a Fed. Az első negyedéves amerikai fogyasztás közel 3 százalékkal emelkedett, ez azonban hamarosan csökkenni kezdhet, hiszen míg tavaly a megtakarítási ráta elérte a 26 százalékot, addig jelenleg csak 4 százalék körül mozog, ami azt mutatja, hogy a lakosság nagy iramban éli fel a jövedelmét.
A fogyasztói várakozások emelkedő inflációt mutatnak és még jövőre is 5,4 százalék körül alakulhat, ami továbbra is azt mutatja, hogy az infláció nem átmeneti – véli aktuális elemzésében az Equilor Alapkezelő.
Májusban 8,6 százalékkal emelkedtek az Egyesült Államokban az árak a tavalyi év azonos időszakához képest, amit főleg az energiaár-robbanás, illetve az élelmiszerárak megállíthatatlan emelkedése okozott. Az ukrán-orosz háború és következményei hatalmas nyomást helyeznek a világ gazdaságaira és ezt az USA se tudja kivédeni. Ugyan a maginfláció alapján akár arra is következtethetünk, hogy az árak csúcson vannak, azonban az energia- és élelmiszerárak csak akkor kezdhetnek el csökkenni, ha a háborús helyzet véget ér vagy sikerül az energia- és élelmiszerbiztonságot fedezni.
Mindemellett az ingatlanpiac is fenyegetően hat az amerikai gazdaságra, hiszen a GDP körülbelül 17 százalékát teszi ki. Mindez azért fontos Szekeres Bence, az Equilor Alapkezelő szakértője szerint, mert a jelzáloghitel-igénylések száma több mint a felére csökkent a tavalyi évhez képest, ami nem meglepő annak fényében, hogy a jelzálogkamatok utoljára 2008 környékén voltak ilyen magasak. Mindezek hatására egyre nagyobb a valószínűsége, hogy jövőre recesszióba süllyedhet az amerikai gazdaság.
Kína: csődhullám és Covid-lezárások
Nem csak Amerikában figyelhető meg azonban a lassulás: a világpiacok meghatározó szereplője Kína, az ázsiai országban látható kockázatok pedig óriási csapásként hathatnak a világgazdaságra. Az ország zéró-covid politikája miatt folyamatos lezárásokkal küzd, amire jó példa Sanghaj, mely egész májusban le volt zárva, ami mind a gyárak termelésére, mind a világ legnagyobb kikötőjére negatívan hatott. A lezárások miatt a hajók várakozási ideje áprilisban a 18 órás hároméves átlagról 69 órára emelkedett, és ugyan azóta 25 órára mérséklődött, a lezárás hatásait világszerte érezni lehetett.
A koronavírus mellett Kína ingatlanpiaca is rossz helyzetben van, hiszen tavaly rekordmennyiségű ingatlanfejlesztő jelentett csődöt, és az ezen a területen működő cégek 20-40 százaléka mehet tönkre az elkövetkezendő időszakban az S&P prognózisa szerint. Mivel a kínai gazdasági termelésnek közel harmadáért az ingatlanpiac felel, így ez jelentős kockázatot jelent a kínai gazdaságra nézve. Kína ugyan elkezdte orvosolni a problémát: míg a világ többi részén a központi bankok monetáris szigorításokat vezetnek be, addig a PBOC csökkentette az irányadó kamatokat és a jelzáloghitelek kamatait is annak érdekében, hogy újraindítsa az ingatlanpiacot. A fent említett problémák jelenleg Kína legnagyobb ismert kockázatai, melyek hatására a Világbank is csökkentette növekedési prognózisát, a korábbi 5 százalék feletti bővülés helyett már csak 4,3 százalékos GDP növekedést várnak a kommunista gazdaságtól.
Azonban vannak olyan jelek is, melyek nem ennyire árnyaltak és kapaszkodóként szolgálhatnak jelen környezetben. A Fed egyik célja az árstabilitás, tehát mindent meg fognak tenni, hogy visszaszorítsák az inflációt. A júniusi gyűlésen ez talán be is igazolódott, hiszen rég nem látott mértékben emelték meg a kamatokat. A sajtótájékoztatón Jerome Powell elmondta, hogy még lehetséges a recesszió elkerülése az agresszív szigorítás ellenére is, amit valójában a piac pozitívként értékelt, de a gazdasági adatok inkább a recessziós időszakokét tükrözik.
Szekeres Bence, az Equilor Alapkezelő portfoliómenedzsere szerint a historikus adatok alapján nem lehet kizárni 5-10 százalékos esést a jelenlegi árszintektől, azonban már kezd túladottá válni az amerikai részvénypiac. A fontosabb indexek értékeltsége azonban nem mondható olcsónak historikusan, tehát továbbra is az óvatosság a legjobb stratégia.
A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
A cikk előszőr a Világgazdaságban jelent meg.